Europe Tour NAC: Hollandia

Következő állomásunk Hollandia, ahova volt szerencsém idén márciusban ellátogatni. Autóval mentünk át Brüsszelből, ahol T. testvérét látogattuk meg. Útközben megálltunk Rotterdamban, majd Hágában, majd este érkeztünk meg Amszterdamba. Elragadó városok mind, de Amszterdam egyértelműen a legnyüzsisebb. Éjfélkor a főtéren még annyi ember volt, mintha dél lenne. :O

No de. A körmeimre nem akartam se tulipánt, se szélmalmot, se facipőt festegetni, úgyhogy én megint nagyon fantáziadúsan a zászlót választottam témának. És ráadásul, azt se a szokásos módon. Mikor készen voltam, bejött T. a szobába, és megkérdezte: “Mi az, Csehország a téma?”… akkor döbbentem rá, hogy kísérteties a hasonlóság a cseh zászló és az én mintáim között, teljesen akaratlanul. Bár Csehország nincs a játék úti céljai között, a körmeim úgy néz ki, oda is elutaztak. 😀

Fehér alapra vinyl segítségével először a piros “sávot” kentem fel, majd egy kisebb, másik vinyl segítségével a kéket. Semmi cicó, egyszerű, de nagyszerű, imádtam hordani. 🙂

Netherland nail art manicure

Netherland nail art manicure

Nézzétek meg a többiek alkotását is:

XOXO, pp.

Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published.