Lemezteszt: Helen 16

Sajnos csak egy rövid tesztre volt időm, de mindenképp ki akartam próbálni az új noname lemezeket (mert hogy több is megérkezett) és a színes PINPAI nyomdalakkokat. Fekete és fehér színt még egy pár hónappal ezelőtt rendeltem, és mivel annyira beváltak, gyorsan rendeltem még 5 másik színt (és egy újabb feketét, mert azt el is fogyasztottam :D). De most csak a Helen 16 számú lemezt mutatom be, minden egyebet majd máskor.

Helen 16 plate review

Méretben majdhogynem ugyanakkora, mint a Born Pretty Store X szériás lemezei, a fotón egy gyümölcsössel (BP-X04) hasonlítottam össze. Míg a BPS lemezen 14 db minta van, addig a Helen 16-on 15-féle. Ebay-en egy aukción 0.85$ vettem a két szélső nagy minta miatt (narancsok és almák), a többi minta nem is nagyon érdekelt. De kíváncsiságból, na meg persze ennyi pénzért úgy gondoltam, megéri beruháznom rá. (Ebay-en H16 stamping plate szöveggel lehet rákeresni)

Helen 16 plate review

Nos, a három nagy mintát szépen felvette mindegyik lakk, a kisebbek közül is sokat, de van kb. 5, aminek a mélyedése érezhetően kisebb, mint a többi mintáé [bekereteztem a fotón]. Én ezeket konkrétan nem is tudtam használni.

Helen 16 plate review PINPAI polishes Helen 16 plate review

Összegezve, megint csak azt tudom mondani, hogy egy noname lemez ennyi pénzért simán megéri, de azt is figyelembe kell venni, hogy lesznek minták, amik nem működnek. Jelenleg nekem pont nem fognak hiányozni, de ha valaki a méhecske miatt venné meg, ne tegye. 🙂

XOXO, pp.

Bookmark the permalink.